Garay János életműve egybeforrt a reformkor küzdelmeivel, s értékét az biztosítja, hogy művei hasznos, buzdító szerepet játszottak a függetlenségért és haladásért vívott közös harcokban.
Garay János 1812. október 12.-én született Szekszárdon kisnemesi családban. Apja kereskedő, szekszárdi polgár volt, anyja pedig Valter Ilona, a városi főbíró leánya, rajta kívül pedig 11 testvére volt, akik között Alajos szintén költészettel foglalkozott. A szülök a szűkös anyagi viszonyok miatt papnak szánták a legidősebb fiúkat, Garay Jánost, ö azonban olyan pályára vágyott, amely jobban megfelel a reformkor felvilágosodott és tevékeny szellemének.
Tanulmányait szülővárosában kezdte, itt járt elemi iskolába, majd Pécsen folytatta az ottani középiskolában, ahol már megmutatkozott a költészet iránti vonzalma, és mindig a legjobb tanulók közé tartozott. 1829-ben Budapestre költözött egyetemre, házitanítói munkával látta el magát, először orvostanhallgató volt, majd átiratkozott a bölcsészeti karra. Szabadidejében tanult, magyar és német költeményeket olvasott, és emellett alapos történeti és nyelvészeti ismeretei is voltak. Első költői ösztönzését a Zalán futása című verstől kapta, amely után a vers írója, Vörösmarty Mihály egyik lelkes követője és tanítványa lett. Ennek hatására írta meg a Csatár című hőskölteményt. Példaképének Vajda Pétert tekintette, aki ,,lehozta a világosságfáklyáját az égből' . Az egyetem befejezése után - Magyarországon az elsők között - újságírásból szeretett volna megélni. Először segédszerkesztő volt a Regélő és a Honművész című lapokban, ahova cikkeket, verseket, novellákat, kritikákat és rejtvényeket is írt. 1835-ben a ,,pesti drámai egyesüle1et" alapította meg néhány társával , és az akkor fellendült drámaírói mozgalom hatása alatt egészen 44-ig több színdarabot is irt (Csáb, Orsz.ág Ilona). Ezután a Rajzolatok, a Társalkodó című lapok m unkatársa lett. Később az Esmeretek Tára lapba írt cikkeket, és a Tudomány Tár lapba fordításokat. Nemsokára önálló lapot indított: a Regélő Pesti Divatlapot. Innen átment az Életképek laphoz, majd dolgozott a Hírnökök politikai lapnál.
1833 után már megjelentek eposzai, balladái, elbeszélései, drámái és prózai művei. Garay művei a nemzeti öntudat ébresztését, a nemesi hazaszeretet erősítését szolgálták a reformkori nemesség politikai küzdelmei idején. Alkotásai témái általában a nemzet szabad, harcos múltja, mondabeli régmúltja volt, amellyel szembeállította a „tehetetlen kort". irt verset Zrínyi Ilonáról, aki asszony létére is szembeszállt és győzelmet aratott a zsoldosok felett, balladákban pedig feldolgozta az Árpád-házi vezéreket és uralkodókat (Árpádok), és verset írt Kontról , a zsarnok király ellen fellázadó nemesi hősről. A nemesi szellemben született művek mellett Garay költészetében is jelentkezett a népies érdeklődés és népies realizmus törekvése.
1836-ban elvette a pesti kereskedő lányát, Pap Mártát, majd egy évvel később újraházasodott Babocsay Máriával. Később megválasztották a Magyar Tudományos Egyetem levelezőtagjává, és a Kisfaludy Társaság tagja is lett, ahol segédtitkárként is dolgozott. Ezután egyetemi könyvtárnok is lett, és az egyetemen magyar nyelvet tanított Vörösmarty javaslatára. A forradalom és szabadságharc nagy hatást gyakorolt költészetére: felszabadította a nemesi romanticizmus kötöttségeiből, és verseit eltöltötte a forradalmi optimizmus harci ereje is. Az ebben az időszakban született versei miatt bíróság elé került, majd elvesztette állását. Később nagyon megromlott az egészsége, elvesztette szeme világát, és családjával nyomorogva éltek. Ekkor írta meg az Szent László című verses történeti elbeszélését, amelyet csak úgy tudott megírni, hogy családjának diktálta, ők pedig lapra írták. A költő 1853-ban, negyvenegy éves korában halt meg Budapesten.
Garay János életműve egybeforrt a reformkor küzdelmeivel, s értékét az biztosítja, hogy művei hasznos, buzdító szerepet játszottak a függetlenségért és haladásért vívott közös harcokban. Legismertebb, és legnépszerűbb művét, Az obsitos-t 1843-ban írta, megteremtve benne a nagyotmondó kiszolgált katona magyar típusát. A költemény főhőse Háry János, aki élő személy volt, foglalkozását tekintve fazekasmester, és közismert alakja a költő szülővárosának. Gyermekkorában Garay jól ismerte az „obsitos"-t, és ezekből az emlékekből teremtette meg művének hősét. Az Obsitos megírása után 1846-ban egy szekszárdi szüreten a költő álnéven bemutatta magát a hősének, aki tudott a róla írt műről. Mesélt a költőnek a katonai életéről, azokról az eseményekről, amik kimaradtak a költeményből, amelyeket Garay lejegyzett, hogy majd egyszer folytatja az obsitos szívderítő történeteit.
Szorgalmas művelője volt a költészetnek, és bár nem alkotott újat, jobban beleásta magát az irodalomtudományba, mint az elődei. Bár sokban különbözött tőle és kisebb hírnévvel rendelkezett, hűn követte mesterét, Vörösmarty Mihályt. Elsősorban a hazaszeretetről szóló műveiért tartozik elismeréssel az utókor. Hatása ebben még halálával sem szűnt meg.
Sokoldalú művész volt, legendát, elbeszélést, balladát, találós verset, tárcacikket, tudományos értekezést, lírai, leíró és elbeszélő költeményeket írt. Legnagyobb ihletője a hazaszeretet, a szabadságvágy, a demokratikus érzések és a nőtisztelet volt. Irodalomtörténeti értékét egész irodalmi munkásságában kell keresnünk. 1881-ben a szekszárdi Zöldkút teret átnevezték Garay János térnek, ahol Szárnovszky Ferenc által épített szobrot is emeltek a költő emlékére. Többek között a szülőhelyén található gimnázium is a nevét viseli. A legjobban talán az szemlélteti megbecsülését, hogy a budapesti Kerepesi temetőben helyezték örök nyughelyére a nemzet nagyjai közé.