Tolna Megyei Értéktár

Jól sikerült a Vár a megye

2016. augusztus 28. - A megye települései és az általuk összegyűjtött értékek játszották a főszerepet a Megyenapot megelőző kölesdi rendezvényen, a „Vár a megye” programján. A megyei önkormányzat a Tolna megyei összetartozás jegyében látta vendégül azt a közel negyven települést, akiknek a pénteki programon lehetőségük nyílt főzni, vetélkedni és egy rendkívül széleskörű szemlét tartani a megye értékeiről.

Tolna Megyei Értékek Napja Kölesden

A Kismegyeházán beszédek nyitották az eseményt: Berényi István polgármester köszöntőjét Fehérvári Tamás és dr. Puskás Imre jelenlegi és korábbi megyei közgyűlési elnökök beszédei követték.

Kölesd polgármestere köszöntőjében nem csupán a község gazdag történelmét, hanem az ott élő civilek aktív tevékenységét is kiemelte, mint a település értékeit. Berényi István elmondta, sokat dolgoznak múltjuk és kincseik feltárásán. Reményét fejezte ki, hogy a program után szép emlékekkel térnek haza a résztvevők.

Fehérvári Tamás megnyitó beszédében kijelentette: a rendezvény hívatott bemutatni, hogy a megye nem csupán egy közigazgatási határvonalat jelent, nem csak egy területi egység a térképen, ennél sokkal több. Az elnök büszkén számolt be arról, hogy javában zajlik a megye értékeinek feltárása, melynek eredményeként összesen 37 település értéktárában közel 400 érték szerepel. Az eredményeket a települési értéktár bizottságok elkötelezett munkájának, valamint az önkormányzatok támogatásának tulajdonította. Fontos, hogy az értékek feltárásán túl, magunk is teremtsünk értékes dolgokat – hangsúlyozta. Emberi kapcsolatainkat, a találkozás örömét is ugyanolyan értékként kell megbecsülnünk, mint bármely másikat – hívta fel a figyelmet. Köszönetet mondott Kölesd támogatásáért, majd hozzátette, a megyei önkormányzat a következő alkalommal is egy vidéki települést választ a rendezvény helyszínének.

Dr. Puskás Imre kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár, a megye korábbi vezetője megosztotta: szép emlékeket őriz mind Kölesdről, mind közgyűlési éveiről. Sajnálatosnak nevezte, hogy a modern, uniformizált világ feloldja azokat a különbözőségeket, melyek egy-egy közösség önazonosságát, egyediségét jelképezik. Példaként hozta fel a megye településeinek gazdag viseleteit, hagyományait, amelyeket a fiatal generációknak is fontos lenne megismerni. Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy az egyénközpontúság kerül az előtérbe, a közösség érdekét pedig sok esetben figyelmen kívül hagyják. Dr. Puskás Imre szerint a „Vár a megye” című program kiváló alkalom arra, hogy az értékek a vitrinből kikerülve újra éljenek.

Még a délelőtt folyamán sor került egy sajtótájékoztatóra is, melynek keretében Fehérvári Tamás, dr. Fusz György, a Tolna Megyei Értéktár Bizottság tagja, valamint Süli János, Paks polgármestere közösen bemutatták és átadták a Tolna megye értékeit kötetbe foglaló „Kincses Tolna megye” című kiadványt. A Paksi térség értékeit felsorakoztató utolsó kötet megjelenését Paks Város Önkormányzata támogatta. A tájékoztatón a www.kincsestolnamegye.hu weboldalt is megismerhették a résztvevők, amelyen számos érték található.

A programon a Bogyiszlói Hagyományőrző Egyesület lépett fel táncokkal és viseletük bemutatásával. A Bogyiszlói Cigány Zenekar valamint a Sisha Cafe zenei műsorral készült, ám számos más lehetőség is adódott a kulturális kikapcsolódásra: Helytörténeti Gyűjtemény, Padlásmúzeum, Képzőművészeti Kiállítás, filmvetítés, mézeskalács írás, Fekete Gólyaház interaktív játékai, gyöngyfűzés és hajfonás, fotókiállítás a megye értékeiről, Gyulaj Zrt., Duna-Dráva Nemzeti Park, Brill pálinkaház, borkóstoló.

Kajdacs csapata aratott győzelmet a „Minden Ízében Tolna Megye” elnevezésű főzőversenyen, míg a „Kincses Tolna Megye” című játékos vetélkedőt Tolna nyerte meg.