Tolna Megyei Értéktár

Post Thumb

Kőszegi testvérek népi hangszerei

A Medinán élő Kőszegi testvérek – István és László – különleges tevékenysége a népi hangszerkészítés, ennek kivitelezésbeli hagyományait kívánják megőrizni és tovább is adni. Foglalkozások bonyolításával népszerűsítik főleg népművészeti vásárokon és családos rendezvényeken ezt az értékcsoportot.

Post Thumb

Medinai zenészdinasztia hagyományai

Tolna megyében nincs még egy olyan falu, ahol egyszerre ennyi zenész élne, és folyamatosan ennyi hivatásos, illetve amatőr zenészt neveltek volna ki, mint Medinán. Az itt élő vagy innen származó muzsikusok e téren ismert helyi családok tagjai, akik javarészt egymástól tanulták, tanulják meg a zenélés alapjait és mesterségét.

Post Thumb

Bartina zenekar tevékenysége

A zenekar a jelenlegi formájában 1990 óta működik, és szerez sikereket határon belül és bőven határokon túl is. Táncházakban muzsikálnak, ezzel is segítve ennek a szép közösségi formának – hungarikumnak – az erősítését.

Post Thumb

Szabóné Gáncs Tünde népdalénekes munkássága

Szabóné Gáncs Tünde népdal énekes, előadóművész, művészeti vezető. Közel 30 éve a zenetanítás szeretete fontos része életének, ezt tükrözi művészeti vezetőként végzett munkája. Fontosnak tartja a hagyományőrzést, a magyar tájegységek népdalainak, valamint a bukovinai székely népdaloknak gyűjtését, tanítását.