Tolna Megyei Értéktár

Post Thumb

Vármegyeháza

Az egykori középkori bencés apátság területe és a rajta álló építmények 1783-ban kerültek Tolna vármegye tulajdonába. A meglévők bővítésével alakították ki a megyeházát, amely azonban 1794-ben leégett, s bár utána helyreállították, 1828 és 1833 között a helyén épült fel a jelenlegi Megyeháza. A tervezője Pollack Mihály volt. Azóta több felújításon és átalakításon ment keresztül, így 1895-ben, majd 1959 és 1968, illetve 1973 és 1985 között, valamint legújabban az évezred első évtizedének végén.

Post Thumb

Vármegyeházi romkert

A Megyeháza belső udvarán 1945-ben ókeresztény sírkápolna alapfalait ásták ki. Az 1061 körül I. Béla király által alapított bencés apátság feltárt és konzervált maradványai szinte a magyar államiság kezdeteitől idézik a hely történelmét.

Post Thumb

Városháza

Az emeletes városháza az 1842-es és az 1846-os év között épült fel klasszicista stílusban. Ma ismert szecessziós formájában 1908-as átalakítása óta áll a Béla király tér és a Munkácsy Mihály utca sarkán a kétszintes épület. Az 1970-es években egy modern külsejű, az akkori korszellemnek megfelelő formájú, a mellékutca felé elnyúló, az udvart lezáró szárnnyal bővítették ki. Az 1985-ös és az 1992-es esztendőben felújították, illetve át is alakították.

Post Thumb

Wosinsky Mór Megyei Múzeum, kőcímer

A Tolna Vármegyei Múzeum székhelyeként, 1899 táján kezdődött tervezés eredményeként épült 1900–1901-ben historizáló, neoreneszánsz stílusban. Magyarország vidéki múzeumai közül egyedül emelték eredetileg is múzeumi célra. A szabadon álló épületet park veszi körül. Felújították, illetve részben át is alakították 1963-ban, 1966-ban, majd 2005-ben. A főhomlokzatát oldalszárnyak fogják közre.

Post Thumb

Wosinsky Mór (1854-1907) római katolikus pap, régész, múzeumigazgató munkássága

A Lengyeli kultúra a kőkor és a rézkor határán tényleges elterjedési területén is túlmutatóan meghatározó hatással volt egész Közép-Európa őskori történelmének alakulására, így régészeti anyagának feltárása, elkülönítése az egyetemes kulturális örökségnek is nagyon fontos része. Wosinsky Mór régészeti munkájának eredménye e kultúra felfedezése, mely nevét a felfedezés helyéről kapta és „lengyeli kultúra” néven vált ismertté a világban.