Végh András tolnai művész festészete a kortárs magyar képzőművészet egyedi, érdekes színfoltja, számos művészeti díj, bel- és külföldi ösztöndíj után már 1994-ben Munkácsy Mihály díjjal, majd 2000-ben Mednyányszky-díjjal, 2015-ben, a Festészet Napja alkalmából Életmű-dijjal ismerték el munkásságát. Szülővárosa 2016-ban Tolna Városért kitüntető díjat adományozott neki.
Életpályája egybefonódott Tolna városával. Faddon és Tolnán tanított, később megyei képzőművészeti előadóként, felügyelőként dolgozott. A 60-as, 70-es években szervezője volt a Paksi és a Dunaföldvári Művésztelepnek. Képei főleg dunántúli tájakat, falu- és városrészleteket idéznek fel lendületes festésmóddal, a gouache anyaghatásainak érzékeny és változatos alkalmazásával. Kiegyensúlyozott kompozíció, érzékeny és változatos színvilág, a látvány erejét őrző-közvetítő megjelenítés jellemzi.
Tolna városhoz és Tolna megyéhez fűződő kötődése számtalan formában megnyilvánult. Egyéni stílusú, országosan elismert festészetével, munkásságával hozzájárul a megye és Tolna város hírnevének öregbítéséhez. Erőteljes, szinte izzó színvilága a valóságból kiindulva képzeletgazdag szürrealisztikus eszközök és rendkívüli finomsággal kidolgozott lírai részletek összhangjával ad különleges feszültséget, egyéni hangot festészetének.
A magyar piktúra egy különleges, egyedi ágát műveli. Alkotásai színesek, meseszerűek, szinte lebegőek. Látásmódját az önirónia, a klasszikus európai kultúra tisztelete és a szakrális témák evilági megjelenésének értelmezése jellemzi. A tolnai kápolna szabadtéri oltárának fülkéjébe rézdomborítással Corpust készített 1987-ben. Öt képe Barcs Város Önkormányzatának tulajdonában van, de a sok éve tervezett Tolnai Képtár számára is adományozott munkáiból.
Jászai Mari-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett, Magyarország Érdemes Művésze. Családja minden ága tolnai, gyerekkorát Tolna városában töltötte és iskoláit is itt végezte. Ma is ezer szállal kötődik Tolnához.
Szekszárdtól 10 kilométerre, északkeletre található. A 19. században szabályozták a Duna déli szakaszát, a tolnai ág eliszaposodott, így a város megmenekült az állandó árvízveszélytől, de kikötőjét elveszítette, a halászatot jelentősen sújtotta az intézkedés, és a vízimalmokat is át kellett telepíteni.
A selyemfonó 1900 és 1971 között működött, ma kis múzeum állít neki emléket.
1989-ben Tolnához csatolták Mözs községet, ezzel egy időben városi rangot kapott.