Tolna Megyei Értéktár

Post Thumb

Lőrincz Aladárné Molnár Vilma szövő, sz. 1929

Bukovinai székelyként 1929. december 12-én született Istensegítsen. Tanítómesterei édesanyja, később anyósa lettek. Az országos figyelem számára tehetségével az 1960-as évektől tűnt fel, és 1969-ben már Népi Iparművészként tisztelhették, 1970-ben pedig a Népművészet Mestere címet is elnyerte.

Post Thumb

Bonyhádi Képzőművészeti Kör tevékenysége

A Bonyhádi Képzőművészeti Kör egy 1948/1949-től napjainkig folyamatosan működő informális alkotói közösség, amely indulásakor szorosan kapcsolódott a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium rajztanáraihoz. A csoport tagjai közül számos képző-és iparművész itt kezdte alkotást. Az alkotóművészeti kör évtizedek óta meghatározó része a bonyhádi és a völgységi kultúrának, hiszen az alkotók gyakori témája a bonyhádi és a völgységi táj.

Post Thumb

Sallangokkal díszített rézveretes szügyhám

Ez a lószerszám a hagyományos magyar fogathajtó kultúra részeként ismeretes, gyökerei a 19. század elejéig nyúlnak vissza. Ekkor még nem csak fogatos szerszámokra tettek bőr sallangokat, hanem lovagló szerszámokra is. Sőt a sallangok egyszerűbb kivitelben megjelentek a paraszti fogatokon és a csikós szerszámokon is. A magyar szügyhám teljes egészében kézzel varrott, és csak a történelmi Magyarország területén használták.

Post Thumb

Bíró Annamária kerámikus, 1951-1998

Nem csak a sárközi kerámia-hagyományok folytatásával, hanem a barcaújfalusi fehér alapon kék írókás edények újbóli feldolgozásával is hírnevet szerzett. A Népművészet Ifjú Mestere címet 1970-ben egy sárközi főkötőhímzéssel nyerte el.

Post Thumb

Dr. Németh Pálné Parrag Julianna hímző, sz. 1932

A szekszárdiak zöme által Juckó néniként ismert alkotó 1932-ben látta meg a napvilágot. Már gyermekkorában megragadta a figyelmét és formálta az ízlését a különböző lakástextilek, viseleti darabok forma- és színvilága. 1963-ban nyílt lehetősége érdeklődésének megfelelő munkát vállalni. Elvégzett egy hároméves díszítőművész szakkörvezetői tanfolyamot. Közben megbízást kapott mint a Tolna megyei szakkörvezetők szakreferense, később mint a szakirányú bizottság vezetője.