Tolna Megyei Értéktár

Post Thumb

Római katolikus templom

A főút mellett kisebb dombon szabadon álló, egyhajós, déli homlokzati tornyos templom, nyeregtetővel, a hajónál keskenyebb, ívesen záródó szentéllyel, a szentély nyugati oldalán emeletes, kontyolt nyeregtetős sekrestye-oratóriummal, keleti oldalán feltehetően későbbi, hasonló bővítménnyel, a torony tengelyében nyíló, záróköves díszű, kőkeretes bejárattal.

Post Thumb

Szent András-pusztai Kápolna

A Jézus Szíve tiszteletének emelt családi kápolna eredetileg a Nagy család kultikus építményeként épült, mely a család kriptájának is helyet adott. A magán áhítat céljára létesült kápolna építését 1884-ben határozták el Nagy Lajosné Vizer Constancia és fiai, Nagy István és László. Isten iránti hála és dicsősége hirdetéseként a kastély parkjában, Dulánszky pécsi püspök engedélyével felépített, romantikus stílusú kápolnát 1885. október 26-án szentelték fel.

Post Thumb

Bölcskei víz alatti régészet és kőtár

Hazánkban a víz alatti régészeti kutatás a Bölcskei római kori kikötőerőd feltárásával kezdődött, Gaál Attila szakmai vezetésével. Előzménye egy 1973-as hajóbaleset volt, melynek mentési munkálatai során a búvárok egy feliratos téglát hoztak a felszínre. A kutatás 1983-ban kezdődött, majd 1987-92 között kiterjedt a rommező teljes területére és a folyó fövenyén fekvő leleteket begyűjtötték. Cousteau kapitány és csapata a Dunáról készített filmjükhöz az ásatás helyszínén is forgattak.