A Szent Vér csodája 15. század elején nagy hírt szerzett a bátai apátságnak, országszerte ismertté tette. Királyok, főurak zarándokoltak Bátára búcsút nyerni. A katolikus lakosság körében a népi vallásosság a Szent Vér emléke mellett mondákat és népi imádságokat is megőrzött. Ez a szellemiség kihatott a társadalmi szokásokra, rítusokra és ünnepi eseményekre valamint a népművészetre, a hagyományos kézműves tevékenységekre is.
A Tájház állandó kiállításon mutatja be a Duna szabályozását követő időszakban kialakult paraszti portát, életmódot, népviseletet, népművészetet. Leggazdagabb anyaga a textilgyűjtemény. Igen értékesek a lakástextíliák, szőttesek, hímzések és csipkék. Gazdag az egyházi élettel, népi vallásos gyakorlattal kapcsolatos emlékanyag is. Meglepően sok az irat: népiskolai füzet, régi tankönyv, egykori bizonyítvány, végrendelet, hagyatéki leltár stb. A lakóépülethez pajta és istálló csatlakozik.
A Halászház épülete már egy emberöltővel korábban állt, mint a Tájház, amellyel párban a hagyományos bátai életmód méltó bemutató helyszínei. Itt rendezték be a halászati állandó kiállítást.
Bátán a népesség negyedét adó református lakosság a falu alsó részén építette fel templomát és iskoláját. A tanítói lakásból és tanteremből álló épületben 1970-ig működött iskola, majd még egy szolgálati lakást alakítottak ki. A rendszerváltás után az épület romossá vált, az önkormányzat 2004-ben a Bátáért Egyesületnek ajánlotta fel, hogy ott hozzák létre a Duna-Dráva Nemzeti Park kezdeményezte, fekete gólyákat bemutató tematikus múzeumot.
Bátán 1908-ban született és1974-ben halt meg az ismert szövőasszony, tojásfestő. A Sárközi Népművészeti Háziipari Szövetkezetnek egyik alapító tagja volt. Ő szervezte meg a bátai szövőrészleget. Viseletében, szokásaiban, népművészeti tevékenységében hű maradt a bátai hagyományokhoz. Ő ugyanis nem református volt, hanem a bátai katolikus Sárköz alkotója, az ő népi kultúrájukat tanulta, illetve őrizte meg.
